2017.11.30.: MFM Projekt
2017-11-30
2017.12.17.: Karácsonyra készülve
2017-12-17
Show all

2017.12.15.: MFM Projekt

2017 december 15-én, látva az első rendezvény pozitív visszajelzéseit, a kovásznai művelődési ház Ignácz Rózsa termében szerveztük meg második alkalommal ezt a programot.

„Csak arra vigyázok, amit értékesnek tartok!” Ezzel az alapgondolattal indult útjára 1999-ben az MFM-Projekt (My Fertility Matters = A termékenységem fontos!) Bajorországban, egy AIDS-alapítvánnyal karöltve. Azóta egyre több munkatárs kapcsolódik be a programba Németországon kívül néhány más európai országból is. A magyarországi MFM-munkatársak képzését a program kitalálója és elindítója – Dr. med. Elisabeth Raith-Paula müncheni orvosnő – tartotta először 2006. novemberében Budapesten.

Az MFM-Projekt minden elemének az a célja, hogy a résztvevőkben saját testük működésének különlegességét és csodálatos voltát erősítse meg. Így pozitív hozzáállás és testkép alakítható ki. A látványos, izgalmas és nem feltétlenül hagyományos bemutatón, az ún. „Ciklus-show” foglalkozás keretein belül a testi folyamatok, a ciklus-történések bemutatása az értelem mellett – illetve az előtt – főként az érzelmeket és az érzékszerveket szólítja meg. De nem hiányzik az ismeret sem! A program olyan információkat nyújt, melyek még (sajnos) nem tartoznak a mindennapi tudáshoz.

Központi gondolat: a serdülő lányok önképét és életérzését nagymértékben meghatározza, milyennek tapasztalják meg és értékelik a testüket, milyen üzeneteket hallanak testükkel – így saját magukkal kapcsolatban.

Nem elméletileg, nem röviden és tömören, s leginkább nem suttogva, a szánk elé tartott kezünk mögül, hanem látványosan, szórakoztatóan és kedvesen adunk teret ennek a témának: úgy és azt, ahogy és ami jár neki.
A lányok érzik, hogy ami a testükben zajlik, mindenképpen szóra érdemes!

Szülői visszajelzések

„Egészséges derű és humor lengte körül a kislányok számára még szorongató témát. Köszönöm…”

„Tapasztalatom szerint nagy élmény volt a lányoknak, hogy közösen, játékosan, szégyenérzet nélkül játszották el az élet kezdetét. Köszönjük.”

„Gyakorló szülőként úgy gondolom, hogy nehéz erről a témáról beszélni. Nekem sokat segített ez a délután. Azt hiszem, hogy az első lépés ahhoz, hogy boldog felnőtt legyen a gyermekem. Köszönöm.”

„Mindenképpen köszönöm! Bizonyára, aki megismerkedik ezzel a programmal, rengeteg gátlástól, félelemtől szabadulhat meg. Örülök továbbá azért is, mert számomra ez nagyon nem adatott meg serdülőként…”

„Érdekes, játékos, megható volt. Újra lenne kedvem – így anyukaként is – ezt az élményt átélni.”

 

Eddigi résztvevők mondták:

„Egyáltalán nem volt ciki, ez tényleg tök szuper volt! Kár, hogy ezt ezelőtt nem tudtam!” Szandra, 11 éves

„A barátnőm cipelt el ide, de most igazából hálás vagyok érte!” Andrea, 12 éves

„Ez egy csudajó nap volt!” Judit, 10 éves

„A ciklus-show rátette az i-re a pontot, most már egész másképp gondolok a havi vérzésemre!” Laura, 13 éves

„Mi lányok magunk között voltunk és részt is vehettünk a játékban. És mindent meg is kérdezhettünk. Nagy élmény volt!” Eszter, 13 éves

 

Legfőbb eredménye ennek a rendezvénynek, hogy a gyerekek betekintést nyerhettek a biológiai folyamatok hátterébe, melyeket aztán kellően alkalmazni is tudnak.